Mimi's site
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Naruto
 
Full Metal Panic
 
Fullmetal Alchemist
 
InuYasha
 
Slayers
 
Hellsing
 
Bleach
 
Elfen Lied
 
Vidik
 
Alap
 
A Szent Ékkő

A Szent Ékkő eltűnése: A négy lélek ékkövét annak idején egy papnőre bízták, akinek hatalmában állt megtisztítani az ékkövet. A papnőt Kikyounak hívták. Neki kellett misztikus erejével megakadályozni, azt hogy a szellemek elvigyék magukkal a Shikon no Tama-t. Kikyou egy férfit ápolt egy eldugott barlangban. A férfit Onigumo-nak hívták. Súlyos égési sérülései voltak, amitől megmozdulni és beszélni sem tudott. Egyszer csak már volt annyi ereje hogy beszélni tudjon. Közbe Onigumo beleszeretett Kikyou-ba. Onigumo felajánlotta a testét a szellemeknek. A szellemek beleköltöztek Onigumo-ba és így született meg Naraku, aki mindenáron meg akarta szerezni a szent ékkövet. Kikyou és InuYasha szerelmesek voltak egymásba. Kikyou rábeszélte InuYasha-t hogy az ékkő segítségével ne szellemé, hanem emberré változzon, és így örökre együtt élhetnek majd. Megbeszélték, hogy hol fognak találkozni másnap. Ezt ki is használta Naraku és egymás ellen uszította a két szerelmest. Naraku felvette InuYasha alakját és halálos sebet ejtett Kikyou-n, azért hogy elvegye tőle a szent ékkövet és elhitesse Kikyouval hogy InuYasha elárulta őt. Közbe becsalta InuYasha-t a faluba hogy lopja el a szent ékkövet. Kikyou összeszedte a maradék erejét és megkereste InuYasha-t. InuYasha ekkor már az erdőben járt a szent ékkővel, mikor Kikyou rálőtt egy szent nyílvesszőt, az egyik nyíl eltalálta InuYasha-t és oda szegezte InuYasha-t a szent fához. InuYasha teljesen elgyengült. Kikyou tudta hogy meg fog halni, és azt mondta a falubélieknek, hogy égessék el a holttestével a szent ékkövet, és a szent ékkőnek 50 évre nyoma veszett.

 

A Szent Ékkő keletkezése: Élt egy papnő, Midoriko, aki az erejével képes volt megtisztítani a szörnyek lelkét. Midoriko és a szörnyek harcot vívtak egy barlangban. Sokáig csatáztak, míg egyszer a papnőnek sikerült megragadnia az egyik szörny lelkét, hogy megtisztítsa. Nem sikerült neki, de bebörtönözte őket és magát. Az erőlködéstől kiszakadt a saját lelke, ami a négy lélek ékköve. Azért négy lélek ékköve, mert négy lélek alkotja.

Ara-mitama – bátorság

Nigi-mitama – barátság

Kushi-mitama – bölcsesség

Shaki-mitama - szerelem

Az ékkőben még most is dúl a harc Midoriko és a szörnyek között.

 

fanficek 16+ 18+
 
fanartok
 
Roy Mustang Fan Club

Itt jelentkezz
Tagok
Fan táblák

 
egoist {Link me}




 
Buttons and Banners



ITT a többi...

 
Elite affis







 
Top affis



ITT a többi...

 
Több elite <3 9/4 szabad



 
Több top <3 9/1 szabad



 
mert teccik ^^

 

 
mert kértétek ^^
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
mert fan vagyok ^^

 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!